A 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennále magyar munkáiból nyílik kiállítás augusztus 17-én a Pesti Vigadóban.
Kiállítás nyílik a Pozsonyi Illusztrációs Biennále magyar munkáiból a Pesti Vigadóban

Hírek, újdonságok, érdekességek, pletykák, szenzációk

A 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennále magyar munkáiból nyílik kiállítás augusztus 17-én a Pesti Vigadóban.

Területrehabilitációval, eszközbeszerzéssel és programok kialakításával fejlesztették a vízi- és horgászturizmust az Alsó-Szigetköz három településén, Nagybajcson, Vámosszabadiban és Véneken, mintegy 135 millió forintból.

A Mátrai Erőmű klímavédelmi szempontoknak megfelelő technológiai átalakítása nemzetstratégiai érdek – jelentette ki a vállalat.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje a szófiai nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a filmkritikus zsűri rangos díját, a Rajk László által készített látványvilágáért pedig elismerő oklevelet kapott a nemzetközi zsűritől – közölte a Nemzeti Filmintézet.

Bornemisza Eszter járványhelyzet ihlette papírpép tárgyaiból mutat be válogatást szerdától És most? címmel a Fuga Budapesti Építészeti Központ.

A Szabadság vándorai című musicallel július 17-én kezdődik a mórahalmi Patkó lovas színház hatodik évada, amely augusztus végéig tart.

Az új CUPRA Ateca 2020 célja, hogy a legdinamikusabb teljesítményt biztosítsa a márka szellemiségét megtartva, de ugyanakkor az autózás újabb szintjét is jelenti annak érdekében, hogy megfeleljen az egyre igényesebb piac követelményeinek.

Klasszikus és népzenei koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal és sportprogramokkal is várja az érdeklődőket július 4. és 12. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozata.

Szívcsontot azonosítottak a csimpánzok egy részénél az angliai Nottinghami Egyetem kutatói.

Már épül a szegedi Móra Ferenc Múzeum új természettudományi állandó kiállítása, melyen Máté Bence természetfotós csaknem száz fényképét is láthatják majd az érdeklődők.
