A modern technológiák előnyeit nap mint nap megtapasztaljuk, hiszen használatukkal sokszor megszűnnek az idő és helykorlátok. Nem kell órákat utaznunk ahhoz, hogy lássunk és halljuk barátainkat, szeretteinket, hiszen az okostelefonokban rejlő üzenet, hívás és videohívás funkcióknak köszönhetően bármikor kommunikálhatunk egymással. A telekommunikációs eszközök elterjedésével egyetlen dolog merül olykor feledésbe, mégpedig a kézírás. A Samsung Galaxy Note 4 készülék speciális tollának segítségével azonban újraéleszthető az olyan kézzel írt személyes üzenet varázsa, amely Valentin-napra is tökéletes ajándék lehet, sőt néha többet jelent egy divatos üzletben vásárolt ajándéknál is.
Egy kézzel írott levél, egy személyes üzenet nem csak jelentéssel bíró szavakból, mondatokból áll, hanem személyiségünkről is árulkodik. Írásunkból mozgásunk, ötleteink, szépérzékünk és rendszeretetünk képszerűen köszön vissza, megjelennek benne a gesztusaink, vibrálásunk, nyugalmunk és kisugárzott érzéseink is. A kézírást a 15. századtól tudományosan is vizsgálják, és a grafológiai kutatások napjainkban is nagy jelentőséggel bírnak.
Dr. Agárdi Tamás, a Grafológiai Intézet vezetője elmondta, hogy „az íráskép grafológiai értelmezésében mindennek megvan a maga rendje. Jelentés adható a betűk méretének, egymáshoz való viszonyának, az egyéni betűformáknak, vagy a folyamatosan változó írásképnek. Egyikünk írása kerek, amely rugalmas irányváltást jelent a kézírásban, a gondolkodásban. Van, aki zárt formákat ír, amiből arra lehet következtetni, hogy ugyanígy zárja az érzelmeit, gondolatait mások elől. Aki nagyméretű betűkkel ír, amelyek nyitottak, egymáshoz közel állóak, gyors és határozott mozdulatból születnek, az maga is határozott, nagy teret igénylő, mások felé nyitott és kapcsolatkereső, gyors gondolkodású ember lehet.”
Gondolatainkat, érzéseinket nemcsak beszédünkben és írásunkban fejezhetjük ki, de rajzaink is árulkodnak róluk. Firkáink segíthetnek figyelmünk éberen tartásában, feszültségünk levezetésében. Sőt belső vágyainkat a papír szélére rajzolt virágok, autók és hajók is kifejezhetik, elvágyódásunk és szabadságvágyunk pedig megjelenhet egy madár vázolt képében.
A Samsung Galaxy Note 4 okostelefon, táblagép és kreatív eszköz egyben. A Note 4 készülékkel és az S Pen digitális tollal egy olyan világ nyílik meg előttünk, amelyben a kreativitásunk szabadon szárnyalhat, és amelyben nem csak egy üzenetet írhatunk, egy fényképet küldhetünk, de önmagunkat és érzéseinket is kifejezhetjük. Az S Pen segítségével digitálisan, mégis kézzel írhatunk, és így a kézzel írt üzeneteinket, a kézírásunkkal ellátott fotóinkat továbbíthatjuk ismerőseinknek. Az S Pen használatával ugyanúgy írhatunk a készülékünkben megnyitott jegyzetekre és rajzolhatunk az elmentett képeinkre, mintha azt egy hagyományos tollal tennénk. Mi több, a kézírásukkal ellátott üzeneteinket, fotóinkat azonnal továbbíthatjuk ismerőseinknek, és egy pillanat alatt közzétehetjük azokat a közösségi oldalainkon is.
(forrás: Samsung)