Már makikat is láthatunk Szegeden

Már makikat is láthatunk Szegeden

A Szegedi Vadaspark újabb érdekes állatfajokkal gyarapodott. A város szélén található fás, ligetes parkban mostantól megtekinthetők a gyűrűsfarkú és a vörös makik egyedei is. Madagaszkár galériaerdeiből származó és egyre fogyatkozó létszámban megtalálható gyűrűsfarkú makik azon fajok közé tartozik, amelyek az állatkertekben jól szaporítható, és jelentősen kedvezőbb helyzetben él mint a vadonban. Az eredeti élőhelyén – a vadászat és az élőhely pusztulása következtében – ez a 40 centiméter körüli 2-3 kilogrammos félmajom, a vadonban már valószínűleg kisebb létszámban él, mint az állatkertekben.

A makik nappali életmódot folytatnak, amely a megnyerő külső mellett, jelentősen hozzájárul a népszerűségükhöz. A kattának is nevezett gyűrűsfarkú makik nappal, tehát látogatási időben aktívak, így életmódjuk, aktivitásuk jobban megfigyelhető. A kattákra jellemző, hogy nagyobb csoportokba verődnek, amely általában a nőstények szoros rokoni szövetségére épül, ellenben a hím egyedek elvándorolnak a csapattól. A makik levelekkel, virágokkal, gyümölcsökkel, illetve alkalmanként rovarokkal is táplálkoznak. Jellemző kommunikációjukat – az illatmirigyek mellett – a hosszú, körülbelül 60 centiméteres gyűrűs farkuk segíti.

A kutatók csak a közelmúltban állapították meg hogy a vörös makik nem tekinthetőek a barna makik alfajának, hanem teljesen különálló fajról van szó. A vörös makik a sűrűbben lakott területeken általában éjszaka mozognak, bár ők is lehetnének nappal aktív életmódú állatok. A vörös maki élőhelye hasonló a kattáékhoz, ráadásul a vadászat, valamint az élőhely pusztulás, illetve az egyéb rájuk leselkedő veszélyek is azonosak. Egyes becslések szerint gyűrűsfarkú makik és a vörös makik vadon élő állatok létszáma Madagaszkár nyugati részén összesen 30 százalékkal csökkent, mindössze három nemzedék alatt. Ezért is különleges élmény a Szegedi vadaspark újdonsága.

(MTI)